Beszélgetés magammal

 

Hmmm rég írtam már igazából nem is tudom, hol kezdjem.  Nem őrültem meg,  mert , hogy magammal beszélek, csak egyszerűen nem értem mi az , ami most történik velem, bennem.

Éjjel van, kórházi ágy, az ablak nyitva, mellettem alszik egy kicsi lány, aki néha felnyög a fájdalmaktól. Nézem őt ahogy alszik, közben fel-fel ébred, nem tudja hol van, hirtelen felvillan egy kép, és aztán még több. A múlt, Fáj,mert valakinek az emléke csak hangban jelenik meg. Az arcát és az alakját nem látom. Nincs mosoly, nincs szomorú tekintet. Nincs semmi. Keresem, de nincs sehol. Szólít: "Vadanygal"  aztán mond még valamit, de nem értem. Most nehéz a levegő, a mellkasom elszorul, mintha hatalmas súly nehezedne rá, remeg a kezem, a lábam, nehéz így billentyűzni, abba hagyom az írást, majd később folytatom....

 

Na újra...picit most jobb azt hiszem.

Nos, szóval ….

- Ki is ő???

A neve Erik. Mindössze 15 perccel idősebb tőlem, az ikerbátyám. A teste nincs már, eltávozott. Motorbaleset amit én úgy éltem meg hogy sehogy. Bizony...tudom fura, de ez van. Nem emlékszem. Nem hogy magára a balesetre,de az egész élete kiesett. Nincs meg...elveszett.

-De vajon miért???

-Mit jelentett ő nekem?

-Én mit jelentettem neki?

-Na és egyáltalán ki vagyok én?

Sok-sok kérdés...na jó...gondolkodom, keresem a választ... Szépen sorban. Kezdjük az alapoknál... Szóval vagyok én... Vagyis amilyen voltam. Egy olyan ember, aki független mindenkitől, mindentől... Akinek nincs szüksége segítségre, aki megold mindent egyedül. Nincsenek érzelmek a világ felé, de van egy fajta biztonság, amit neki, Eriknek köszönhetek. Nehéz ezt elmagyarázni, nem mondanám hogy rokon lélek...nem. Ez sokkal több annál. Ott van benne a lelkem. Ő gondozza, ápolgatja... így nekem nem kell megfelelnem senkinek, nem kell kötődnöm senkihez. A lelkem nála...és én szabad vagyok...hurrá! Jó érzés... Így éltem le az életem... De történik valami... Ő itt hagy, s magával visz mindent... Közben én is változok, érzelmi szinten értem a változást, megjelenik egy férfi, aki más mint a többi... Több,sokkal több. Most össze kuszálódik minden. Nem értek semmit már megint. A lelkemet elvitte Erik... s most a szívem is másnál van...

-Akkor mi marad nekem?

- Mi lesz így velem?

Tudom...nem kérte, de valahogy így alakult, az ővé lett. Már semmit sem értek, Már megint zavaros minden, Na most kell egy kis pihenő...(folyt.köv.)

 

Már hajnalodik... Most kaptam egy szurit a tarkómba... Nem jó érzés. Na de térjünk vissza a dolgokra...

Ott tartottam hogy van egy férfi, na de mi előtt még észhez kaptam volna eltűnik, nem ír, nem keres. Na, ő is elvitt valamit. Csak én maradtam. Fáj,hiányzik...hiányoznak...vannak barátok, ismerősök de én falakat építek. Hatalmas erős falakat. Csak építek és építek... Ha valaki vissza le emel egy téglát, én kettőt rakok a helyére... Csend van... Nyugtatom saját magam a korlátokkal amikkel ő együtt él. És a saját szabályaimmal amikkel én élek.. Felejtenem kellene... De nem...nem megy. Elérkezem oda hogy már nem is akarok felejteni. Maradjon. Örökre... Eltelik egy kis idő. Újra itt van, S azt írja, valójában sosem hagyott el... Még mielőtt válaszolnék elgondolkodom...

-Maradjon vagy ne maradjon?

Nincs is értelme ennek a kérdésnek, hisz közben kapok egy hírt... én sem sokáig maradok.. Tehát már olyan mindegy. Különben is, nagyon fontos és köszönet jár neki, a sok jóért amit tőle kaptam. Ami még nagyon fontos, ha itt nem is sokáig maradhatok... hát nekem ő maga volt az élet...Szóval ő bár fájt, de mostanra rendben van... ám néha még eszembe jut...vajon most meddig marad...de gyorsan elvetem, mert nem akarok bele gondolni.

-Na de most miért is vagyok most itt ahol vagyok??

Százszor vissza olvasom a saját gondolataimat, s hirtelen beötlik valami... Érzek valamit.

Varázsszó: Magány....sosem éreztem ilyet.

-És most miért?

-Mivan ha az emberek akik körülöttem vannak rá jönnek erre?

-Gyengének fognak látni?

-Csalódni fognak bennem?

-Most miért fontos az hogy ki mit gondol rólam?

-Mi a magányra a megoldás?

Hmm..már megint túl sok a kérdés...(folyt.köv.)

 

Na szóval...

-Mi a megoldás a magányra?

Ha valakit elfogadok magam mellett, na de ez már meg van. Akkor még is mi az ami bánt? Nem elég? Talán segítséget kellene kérnem.

-Na de kitől?

-Kit zavarjak?

Na ezért vagyok most itt ahol vagyok. Ezekre a kérdésekre ha megszakadok sem tudok válaszolni saját magamnak. Sem a gondjaimról beszélni senkinek. Az igazság az, hogy közben elveszítettem saját magamat is... Nem csak Eriket. Meg szűntem létezni. Az, aki most van, már nem én vagyok. Valaki más….